Fogorvosként és mint a Szent János kórház szájsebész szakorvosa, 24 éves tapasztalattal, kollégáimmal az üllői fogászaton azon fáradozunk, hogy minden egyedi esetre találjunk megoldást a legegyszerűbb fogfehérítéstől, a fogmentéseken át a teljes alsó és felső fogsor implantációjáig, minden korosztálynak.
Tagja vagyok a Magyar Szájsebészeti Társaságnak, és alapító tagja az "Esztétikai körnek".
A régióban egyedüliként saját panoráma röntgennel rendelkezünk.
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK: ALTATÁS
Száj-higiénikusként és vezető fogászati asszisztensként igyekszem a tudásom legjavával a pácienseinket segíteni ebben a kiszolgáltatott helyzetben, lehetőleg fájdalom mentesen, és amilyen gyorsan csak lehet, hogy újra rághassanak, nevethessenek.
1998 óta dolgozom a doktornővel, Ő a pót anyukám, a barátom és a főnököm egyben.
Fogászati asszisztensként és beteg kapcsolattartóként a legfőbb feladatom, hogy pácienseink az első telefontól vagy e-mailtől az ellátásig a lehető leggyorsabban eljussanak, és addig is nyugodt, családias környezetet tudjunk biztosítani, a legkisebb várakozási idővel, és nem elfelejtve, hogy egy mosoly és kis biztatás mindennél többet ér. Szeretem a hivatásomat, örömmel végzem azt, törekedve a tökéletes munkára.
1996-ban végeztem a SOTE fogorvostudományi karán. Szakvizsgáimat 1998. és 2002-ben szereztem. Kezdetektől magánfogorvosként dolgozom, Németországban és Olaszországban továbbképzéseken vettem részt. A 3M ESPE orvos-tanácsadójaként előadásokat tartok. 2001 óta végzek fogszabályozást a üllői Szalay fogászaton.
Z. Zoltán (40) "Budapestről már 5 éve kiköltöztünk a családdal, mert nyugalomra és zöld környezetre vágytunk a városi zaj és por helyett. Amikor fogtömésem kiesett, meglepődtem, hogy itt Üllőn is van fogászat, ráadásul egy ilyen jól felszerelt. Örültem, hogy nem kellett bemennem a városba, és itt helyben meg tudtam oldani, és gyakorlatilag fele annyimba került, mint amennyibe Budapesten került volna. Azóta rendszeresen ide járok fogkő eltávolításra és fehérítésre is."
K. Erzsike (54) "Egész életemben odafigyeltem a gyermekeim egészségére, de mellettük nem volt lehetőségem magamra is gondolni. Most, hogy kirepültek végre rászántuk magunkat a férjemmel, Bélával, hogy rendbe rakatjuk a fogainkat, mert bizonyos ételeket sajnos mellőznünk kellett, és bizony fájt is néha. Itt helyben meg tudtak oldani mindent az üllői Szalay fogászaton a röntgentől a pótlásig, úgyhogy végre újra rághatunk, újra normálisan étkezhetünk, újra teljes életet élhetünk a papával."
P. Attila (18) "Már 4 éve dohányoztam, és a fogaim annyira elszíneződtek, és megromlottak, hogy párat el kellett távolítani. A doktornő javaslatára azonnal terhelhető implantátumokat kaptam, amelyek gyakorlatilag már másnap használhatóak voltak. Annyira megrémültem, hogy elveszíthetem az összes fogam, hogy leszoktam a dohányzásról, és újra sportolni kezdtem, ennek köszönhetően teljes emberként mehetek főiskolára, 100%-os önbizalommal."
P. Károly (71) "Tősgyökeres üllői vagyok, itt nevelkedtem, és itt dolgoztam a nyugdíjig. Mindig odafigyeltem a fogaimra, de ahogy az évek múltak, a hidak mozogni kezdtek, majd elvesztettem az utolsó fogam is. Rászántam magam az implantálásra, mert ez a legtartósabb megoldás, akár több évtizedig is hibátlanul teszi a dolgát, csak az éves kontrollra kell, hogy figyeljek. Nem volt az ára kevés az igaz, de olcsóbb volt, mint Budapesten, és ráadásul mindet itt helyben csináltak, mindig kaptam időpontot, így várnom sem kellett fölöslegesen, úgyhogy tökéletesen meg vagyok elégedve."
"Hosszú évek óta járok Dr. Szalay Évi fogorvosi rendelőjébe. Mindig szakszerű és gyors segítséget kaptam tőle. Maximálisan meg vagyok elégedve a rendelői ellátással. Két szuper segítsége van a doktornőnek, Ori és Szidi személyében. Nagyon köszönöm nekik a hosszú évek alatt nyújtott kitartó- és sikeres munkát. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom ezt a fogorvosi rendelőt.
Tisztelettel, Magyar Istvánné"
Digitális röntgen készítése fogászati kezeléshez – intraorális
Digitális röntgen készítése fogászati kezeléshez – intraorális
Digitális Op (panoráma) készítése fogászati kezeléshez
Digitális Op (panoráma) készítése fogászati kezeléshez
Fogászati
kontrollvizsgálat
+ A röntgen felvételt kérésére emailben megküldjük.
Száj higiénés oktatás: fogmosás tanítás, fogtisztító eszközök használatának bemutatása
Fogkő eltávolítás, polírozás: teljes száj
Fogkő eltávolítás, polírozás: egy állcsonton
Helyi
fluoridos ecsetelés
Esztétikus tömés készítése fényre kötő anyaggal: maradó fogban 1 felszín
Esztétikus tömés készítése fényre kötő anyaggal: maradó fogban 2 felszín
Esztétikus tömés készítése fényre kötő anyaggal: maradó fogban 3 felszín
Esztétikus tömés készítése fényre kötő anyaggal: több felszín, fogfelépítés
Él pótlás készítése fényre kötő anyaggal: maradó fogban
Nyaki tömés készítése fényre kötő anyaggal
Barázdazárás
Gyógyszeres alábélelés
Ideiglenes fedőtömés
Hosszú távú ideiglenes fedőtömés cementből
Fényre kötő ideiglenes tömés
Gyökértömés eltávolítás
Gyökérkezelés (első ülés):
1 csatorna (tűs kontroll)
2 csatorna
3 és további csatornák
Végleges gyökértömés:
1 csatorna
2 csatorna
3
és további csatornák
Fogfehérítés mindkét állcsonton
Fogfehérítés egy állcsonton
Fogfehérítés egy fogra (endofehérítés, külső fehérítés)
Fogékszer
felhelyezés
Csapos műcsonk
Cirkon csap
Csonkfelépítés tömőanyaggal
Üvegszálas csap
Üvegszálas csap + felépítés
Ideiglenes korona (rendelői)
Ideiglenes korona (fogtechnikai)
Fémkerámia korona
Cirkon kerámia korona / CAD/CAM
Arany kerámia
Részleges fémlemezes műfogsor állcsontonként
Műfogak/db
Csúsztató betét csere/db
Kivehető teljes lemezes fogsor állcsontonként
Ideiglenes fogsor állcsontonként
Fogsor javítása
Fogsor alábélelése
Héjkerámia
GRADIA inlay/onlay
Cirkon inlay/onlay
Arany inlay/onlay (+aranyár)
Korona, híd végleges beragasztása idegen munkánál/pillér
Harapásemelő
sín
Hagyományos implantálás, megfelelő csontmennyiség esetén
Csontpótlásos módszerrel
Gyors,
azonnal terhelhető implantátumokkal
Egyszerű fogászati húzás
Sebészi fogeltávolítás + varrat
Bölcsességfog eltávolítás
Sinus lift zárás
Incisio
Fogak sínezése kimozduláskor (baleset)
Ínykezelés, ecsetelés,
parodontális kezelések, tasakkezelés alkalmanként/fog
Kürettálás foganként
Kürettálás quadránsonként
Kauterezés